A Fidesz a parlament elé viszi a közpénzügyi javaslatát

Infostart
2007. március 26. 12:49
A Fidesz a párt által kidolgozott közpénzügyi javaslatcsomagjának tárgysorozatba vételét kezdményezi a parlament hétfő délutáni ülésén - közölte az ellenzéki párt alelnöke.

Varga Mihály az InfoRádióban emlékeztetett arra, hogy a hét pontból álló, költségvetési manipulációk megakadályozására készült törvényjavaslatot még februárban nyújtotta be a Fidesz az Országgyűlésnek.

A bizottsági tárgyalásokon a kormányoldal azt javasolta, hogy még ne kezdje tárgyalni a Ház az indítványt, mert ők is átfogó szabályozással készülnek.

A Fidesz alelnöke hozzátette: a kormányoldal eddig semmilyen javaslatot nem terjesztett elő.

A szocialistáknak nem tetszik

MSZP-frakció költségvetési munkacsoportjának vezető-helyettese az InfoRádióban elmondta: elvi kifogásaik vannak a törvényjavaslattal szemben, mert az címében, nyelvezetében olyan politikai véleményt próbál megfogalmazni, amivel nem értenek egyet.

Kékesi Tibor kijelentette: irreális a költségvetési manipulációk megakadályozását célzó felvetés, mert a kormánynak nincs olyan adatszolgáltatási kötelezettsége, aminek nem tett volna határidőben eleget, és minden általa nyilvánosságra hozott adat megfelelt a valóság, a hitelesség kritériumának.

Bár a tervezetben vannak "jobb sorsra érdemes javaslatok", ezek azonban "áldozatául esnek a deklaratív politikai nyilatkozatoknak" - közölte a szocialista képviselő.

Hozzáfűzte: néhány javaslat egybeesik a szocialista frakció törekvéseivel, hogy egy átlátható, kiegyensúlyozott, biztonságos költségvetési gazdálkodás feltételeit teremtsék meg, de erre a kormány már készíti a javaslatokat.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kékesi Tibor
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Varga Mihály, a Fidesz alelnöke
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást