Aláírást gyűjtenek az óraszámemelés ellen a pedagógusok

Infostart
2007. március 23. 19:19
A tanárok óraszámának szeptemberi tervezett növelése ellen kezdett aláírásgyűjtést a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete. A szervezet elnöke az InfoRádiónak elmondta, az intézkedés következtében pedagógusok ezreit bocsáthatják el.

Az aláírásgyűjtés célja, hogy ne lépjen életbe szeptembertől a pedagógusok kötelező óraszámának növeléséről szóló jogszabály - mondta az InfoRádiónak a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke.

A közoktatási törvény értelmében ősztől a tanítóknak például 5, a tanároknak 10 százalékkal emelkedne az óraszámuk.

Nem légből kapott elképzelés

Kerpen Gábor szerint ennek bevezetése miatt pedagógusok ezrei válhatnának munkanélkülivé, és ezzel már az intézményeket fenntartó önkormányzatok is számolnak.

A PDSZ elnöke közölte: azért kezdik most az akciójukat, mert ha összegyűlik az 50 ezer aláírás, a kormánynak még lesz módja arra, hogy módosítsa a jelenleg hatályos törvényt.

Nem nőne a színvonal

Bár a kabinet nem titkolt célja, hogy csökkentse a közoktatásban dolgozó pedagógusok számát, Kerpen Gábor úgy véli, elképesztő lenne, ha a kormány több tízezer pedagógus, leendő pedagógus és szülő szándékai ellen lépne fel.

Hozzátette: itt nemcsak a pedagógusok, hanem a diákok érdekeiről is szó van, hiszen a rendszerben maradó tanárok, tanítók munkája megnő, ráadásul a bérük sem lesz magasabb, ilyen körülmények között pedig nem várható, hogy a közoktatás színvonala javuljon.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást