Csak a szabadságok negyedét lehetne átvinni a következő évre

InfoRádió / MTI
2007. február 4. 10:19
Elkészítette a szabadságok kiadására vonatkozó új szabályozás tervezetét a Szociális és Munkaügyi Minisztérium, eszerint csak a szabadságok egynegyedét lehetne a következő évre átvinni. Az Alkotmánybíróság március 31-ig adott lehetőséget arra, hogy az Országgyűlés módosítsa a jelenlegi rendelkezéseket.

Az Alkotmánybíróság szerint alkotmányellenes, hogy a munkáltató gazdasági érdekeire való hivatkozással el lehet tolni a szabadság kiadását a tárgyévet követő esztendő június 30-ig, kollektív szerződés alapján december 31-ig.

A testület szerint nincs olyan alkotmányos alapjog, érték vagy cél, amely megalapozná a pihenéshez való alkotmányos alapjog korlátozásának elkerülhetetlenségét. Ezért a szükségesség és az arányosság követelményének érvényesítését szorgalmazta az Alkotmánybíróság.

A határozat nyomán kidolgozott törvénymódosítási tervezet egyik eleme, hogy a következő évre való átvitel lehetősége ne a teljes szabadságra, csak az alapszabadság egynegyed részére, illetve a pótszabadságra vonatkozzon.

A törvénymódosítás másik eleme a következő évi kiadásra alapot adó kivételesen fontos gazdasági érdek pontos definiálása, ilyen lehet például a kárelhárítás.

A javasolt törvénymódosítás szerint a kivételesen fontos gazdasági érdeket megalapozó körülménynek függetlennek kell lennie a várható munkamennyiségtől, a rendelkezésre álló létszámtól és a munkaszervezéstől.

A javaslat leszögezi: a szabadság kiadásának elhalasztása az igénybe vehető eszközök közül csak az egyik. A munkáltató igénybe veheti egyebek mellett a munkaidő-beosztás megváltoztatását, új dolgozók felvételét és a munkaerő-kölcsönzést is.