"Döntsön a miniszter, minket leköpnének a közértben"

Infostart
2007. február 3. 10:47
Az Államreform Bizottság Egészségügyi Szakmai Munkacsoportjának vezetője szerint az egészségügyi miniszter döntésével véget ér az ágyszámelosztási vita, mert a Regionális Egészségügyi Tanácsok csak politikai okokból küldték vissza Molnár Lajos javaslatát.

Az átszervezés, az úgynevezett aktív ágyak számának csökkentése nem véletlenül lett a piacnyitás elé időzítve - jelentette ki Mihályi Péter egyetemi tanár az InfoRádió Aréna című műsorában.

A munkacsoport vezetője szerint a 20 ezer aktív ágy a szakma teljes konszenzusával szűnik meg.

Mihályi Péter úgy vélekedett, hogy a Regionális Egészségügyi Tanácsok politikai okokból küldték vissza Molnár Lajos javaslatát.

Érthető, hogy nem szavazták meg, hiszen egyetlen polgármester, egyetlen kórházigazgató sem érthet egyet a helyi kórház megszűnésével. A szakmai konferenciákon azonban nincs vita arról, hogy felesleg van kórházi ágyakból - mondta.

Mihályi Péter úgy vélekedett, hogy Molnár Lajos döntésével vége lesz majd a vitáknak.

A helyi politikusok ezt el fogják fogadni, üzenetük ugyanis az, hogy "döntsön a miniszter, mert ha mi itt, helyben döntünk, minket leköpnek a közértben" - jelentette ki az egyetemi tanár.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást