Az év kórházait is érinti az egészségügyi reform

Infostart
2007. január 23. 13:17
A Pécsi Tudományegyetem Aneszteziológiai és Intenzívterápiás Klinikája lett az idén az év kórháza, több mint 100 ezer internetes szavazó állásfoglalása alapján.

A második helyet a Sportkórház, a harmadikat pedig az Országos Idegsebészeti Klinika szerezte meg - mondta az InfoRádióban a lap ügyvezetője. A két budapesti intézmény sorsa az egészségügyi reform miatt bizonytalan.

Kocsis Gábor szerint ez is befolyásolhatta a szavazókat. A szavazás természetesen nem tekinthető reprezentatívnak, de míg tavaly "csak" 63 ezren voksoltak, idén már 100 ezren.

Az érdeklődők az orvos-szakmai ellátást, az ápoló- és szakszemélyzetet, a kórházi infrastruktúrát, az ellátást, valamint a környezetet és a tisztaságot értékelhették egy ötfokú skálán.

A honlap lehetőséget adott arra is, hogy a betegek leírják a véleményüket, amelyeket az intézmények is szívesen elolvastak.

A szavazás tavalyi győztese a Sportkórház volt.A Sportkórház főigazgatója az InfoRádióban elmondta: az egészségügyi miniszter előterjesztése szerint az intézmény a jelenlegi 140 helyett 90 ággyal - 40 aktív és 50 krónikus - működhet az egészségügyi reform bevezetése után.

A tervek szerint a sportsebészet és a rehabilitáció megmaradna, fejlesztenék az egynapos sebészeti eljárásokat, de megszűnne a kórházban a lakossági területi ellátás és az önálló belgyógyászat.

Berkes István hangsúlyozta: a Sportkórházra a jövőben is szükség lesz.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Berkes István, a Sportkórház fõigazgatója
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást