Fidesz: a kormány "alattomos és sunyi" lépése

Infostart
2007. január 16. 14:33
A Fidesz arra szólítja fel a kormányt, hogy ne emelje a villamosenergia árát - jelentette be Szijjártó Péter szóvivő.

A Fidesz nem ért egyet a villamosenergia árának emelésével, ezért arra szólítja fel a kormányt, hogy tartózkodjon attól - jelentette be Szijjártó Péter szóvivő.

A fideszes politikus annak kapcsán szólalt meg, hogy a Népszabadság keddi számában azt írta: februárban ismét emelkedik az áram ára.

A lap úgy tudja, hogy a minisztérium infláció alatti áremelést tervez, ami akár hat százalék körüli mértéket is jelenthet.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: nem elég, hogy tavaly nyáron a kormány 15 százalékkal emelte az áram árát, most "alattomosan és sunyi módon" ismét erre készül.

Véleménye szerint ugyanakkor nem törvényszerű és szükségszerű az emelés, sőt lenne lehetőség az áram árának nagy mértékű csökkentésére is.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást