Az okmányirodákban kígyózó sorokról és - legalábbis papíron - tömegével költöző állampolgárokról szólnak azok a hírek, amelyek szerint a gázár-támogatás optimalizálása érdekében rohamozzák meg a családok a hivatalokat. Minél többen laknak ugyanis egy lakásban, annál magasabb lehet a támogatás, tehát megéri például faluról bejelenteni az idős szülőket a városi lakásba - szólnak az érvek.
Októberben és novemberben 5-6 százalékkal több volt a lakcím bejelentkezések száma, mint egy évvel korábban - mondta el az InfoRádióban a Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatal vezetője.
Urbán György hozzátette: az évi lakcímváltozások száma nem változik, ezért a lakcímváltozások időleges változása nincs közvetlen összefüggésben azzal, hogy mikor vezetik be a gázár-támogatást.
A Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatal vezetője ugyanakkor nem zárta ki, hogy lehetnek ilyen esetek. A megugró lakcímváltásokat Urbán György azzal indokolta, hogy az építkezéseket ősszel fejezik be, akkor adják át a kész lakóparkokat.