Orbán: számolni kell a realitásokkal

InfoRádió / MTI
2006. december 8. 11:58
A Fidesz elutasítja a parlament előtt fekvő egészségügyi törvénycsomagot, mert egy igazságtalan ellátórendszer kialakulásának veszélyét látja benne, és az nem vezet otthonos Magyarországhoz - mondta a Fidesz elnöke a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal ülésén pénteken Budapesten.

Orbán Viktor közölte: az a jó, ha az ország garantálja az emberek biztonságát és felelősségtudatból teszi ezt. Hangsúlyozta, nem tudják támogatni azokat a koncepciókat, amelyek azt mondják, hogy magánvállalatok, biztosítók nyereségvágyból kínálják a biztonságot.

A pártelnök veszélyesnek tartotta, hogy kikerülnek a köztulajdonból és a közirányításból azok a szolgáltatások, amelyeknek az emberek biztonságának garantálása a célja.

Szerinte ez nem jelenti azt, hogy ne fogadnák el azt az elvet, amely alapján a tőke bevonására szükség van. Mint mondta, olyan megoldásokra van szükség, amelyek számolnak a realitásokkal, de nem szolgáltatják ki a profitérdekeknek az egészségügyi intézmények működését.

Orbán Viktor emlékeztetett a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal múlt évi javaslatára, hogy a Ferihegyi repülőtér eladásából befolyt 400 milliárd forintot egy egészésgügyi reformba kell tenni.

A pártelnök úgy fogalmazott: ez a pénz kézen-közön eltűnt a költségvetésben, csakúgy, mint az uniótól az elmúlt két évben kapott 1800 milliárd forintból is lehett volna az ágazatra költeni.

Elimerte ugyanakkor, hogy rossz elképzelésnek bizonyult részükről 1998-ban a több biztosítós modell bevezetése. Mint mondta: egy kétnapos kormányülés után, szakértők és tudományos személyiségekkel való konzultáció után bebizonyosodott, hogy ez társadalmi szempontból vállalhatatlan.

A parlament egészségügyi bizottságának szocialista elnöke szerint nincs értelme visszavonni az egészségügyi tárgyú törvényeket. Kökény Mihály az InfoRádiónak elmondta: előfordulhat, hogy a jogszabálycsomag valamelyik elemét később korrigálni kell.

Nem tartotta viszont igaznak azt a feltételezést, hogy kormánypárti érdekkörök vannak a kórház-, és gyógyszerpiac átalakításánál.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kökény Mihály
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást