Lízingeljünk sportcsarnokot!

Infostart
2006. december 8. 11:52
Sportcsarnokot lízingel a pestlőrinci önkormányzat. A több mint egymilliárd forintos költséggel épülő úgynevezett Sportkastélyt pénteken délelőtt adták át.

Az 1100 fős befogadóképességű, süllyesztett játékterű sportcsarnok bővíthető, amire szükség is lehet, hiszen a tervek szerint koncerteket is rendeznének benne.

A pestlőrinci polgármester az InfoRádióban elmondta: a beruházás több, mint egymilliárd forintba került. Mester László hozzátette: a finanszírozásra a lízingkonstrukciót találták e legmegfelelőbbnek. Ennek értelmében a beruházás költségét mintegy húsz év alatt fizeti majd ki az önkormányzat.

Az eredeti tervek szerint az új Sportszabadidő és Rendezvénycsarnokot az önkormányzat a Vagyonkezelő Rt.-n keresztül üzemeltette volna, ám végül külön üzemeltető szervezetet hoztak létre erre a célra, száz százalékig önkormányzati tulajdonnal.

Az üzemeltetési költségek várhatóan 40-50 millió forintot tesznek majd ki, és ha az érdeklődés fokozatosan nő a létesítmény iránt, akkor csökkenhet az ehhez szükséges önkormányzati támogatás.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást