Kondorosi: jövőre biztosan eltűnnek határok

Infostart
2006. december 7. 07:55
A tervek szerint 2007 decemberétől Magyarországon is megszűnnek a belső uniós határok, akkor csatlakozik ugyanis az ország a schengeni övezethez. Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára szerint a dátum már biztosnak látszik. Bár van még néhány teljesítendő feltétel, ezek egyike sem jelenthet akadályt - jelentette ki Kondorosi Ferenc az InfoRádió Aréna című műsorában.

Magyarország a társult államok közül elsőként, 1995-ben jelentette be a csatlakozás iránti igényét, nem szabad azonban elfelejteni, hogy a biztonsági helyzet azóta rengeteget változott, a nyugat-európai államok biztonságigénye pedig egészen fantasztikus méreteket öltött - mondta a szaktárca államtitkára.

Eredetileg a schengeni számítógépes információs rendszer új, második generációjának működésbe lépéséhez kötötték az új uniós tagok schengeni csatlakozását, ám ez 2009-ig csúszik - emlékeztetett Kondorosi Ferenc, hozzátéve, hogy az unió a késlekedés elkerülése végett portugál javaslatra úgy döntött, hogy a jelenlegi rendszerhez csatlakozhatnak az új tagok.

Brüsszelnek még meg kell teremtenie ugyan a csatlakozás jogi alapjait, de ennek nincs akadálya, illetve szükség van egy menetrendre is, amelyet 2007 februárjában fogadnak majd el.

Magyarországnak pedig meg kell oldania a megfelelő erő-, anyag-, és eszköz-átcsoportosítást a belső határokról a külső, szigorúan őrzött határokra, valamint meg kell teremtenie egy újfajta rendőrséget, határőrséget.

Magyarország felkészülését tekintve azonban az államtitkár nem látja akadályát a schengeni integrációnak.

Bár a schengeni fejlesztésekre egy külön alap áll rendelkezésre, és így a szükséges források rendelkezésre állnak, más nagyobb rendvédelmi fejlesztésre nemigen jut pénz jövőre - mondta Kondorosi Ferenc.

Bár a rendőrség finanszírozása 2007-ben az ideinél 173 milliárd forinttal, azaz mintegy 10 százalékkal több lesz, a határőrségnél és a büntetés-végrehajtásnál a jelenlegi szinten marad a költségvetés.

Ennek ellenére e két utóbbi területen jövőre a dologi költségek komoly csökkenésével kell számolni, ami rendkívül súlyos problémákat jelent - hangsúlyozta az államtitkár.

Az államtitkár szerint egy korrekt, fegyelmezett gazdálkodás mellett megoldható feladatot jelent a napi munka ellátása, de nagyobb fejlesztésekre nem kerülhet sor.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kondorosi Ferenc a schengeni csatlakozásról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Kondorosi Ferenc a rendvédelmi szervek költségvetésérõl
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást