Tovább tart a koalíciós kötélhúzás Budapesten

InfoRádió / MTI
2006. december 6. 15:11
Ismét nem sikerült megállapodni a főpolgármester-helyettesekről a fővárosi MSZP-SZDSZ koalíciós egyeztető tanács ülésén.

A szocialisták budapesti elnöke elmondta: az SZDSZ kérésére tartott találkozón semmilyen új ajánlatot nem kaptak.

Molnár Gyula hozzátette: továbbra is ragaszkodnak Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettesi kinevezéséhez.

A szocialista politikus azt is közölte, hogy Demszky Gábor főpolgármester sem változtatott álláspontján, és továbbra sem szeretné helyetteséül Gy. Németh Erzsébetet.

Steiner Pál, a fővárosi MSZP-frakció vezetője azt mondta: a törvény szerint a jövő héten a közgyűlés akkor is választhat bizottságokat, ha azzal a főpolgármester nem ért egyet.

A közigazgatási hivatal vezetője december elején több budapesti önkormányzat, köztük a fővárosi figyelmét is felhívta arra, hogy a hónap végéig szüntessék meg a jelenlegi törvénysértő helyzetet, és válasszanak polgármestert, illetve főpolgármester-helyettest.