Több életmentő műtét a László kórházban

Infostart
2006. december 6. 11:15
A korábbinál több életmentő csontvelő-átültetést végezhetnek a Szent László Kórházban, mert a steril szobából már kiköltöztethető betegek számára apartmanházat nyitottak a kórház területén.

Kriván Gergely, a Szent László Kórház Csontvelőtranszplantációs Osztályának osztályvezető főorvosa az InfoRádióban elmondta: a Déméter-házat a kórház transzplantációs osztályán dolgozó orvosok által létrehozott alapítvány építtette.

A ház célja, hogy szállást biztosítson azoknak a gyerekeknek, akik korábban hónapokat töltöttek el a transzplantációs osztályon, valamint szüleiknek.

A pavilon néhány száz méterre van a kórházi osztálytól. Ez különösen azoknak a gyerekeknek hasznos, akik a steril szobát már elhagyhatják, de még jó, ha közel vannak a kórházhoz.

Rövidebb várólista

A Déméter-ház másik nagy előnye, hogy a transzplantációra váró betegek gyorsabban kerülhetnek sorra, mert hamarabb szabadulnak fel a kórházi ágyak.

A ház hat apartmanból áll, valamint nagy közös helyiségekből. Nem kívánnak az elhelyezésért térítési díjat kérni, hiszen az érintett családok amúgy is nehéz anyagi helyzetben vannak.

A Déméter-ház 90 millió forintos költségvetéséből 70 milliót a kórház orvosai gyűjtöttek össze, 20 millió forint még hiányzik.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást