Veszélyben a Feszty-körkép

Infostart
2006. december 4. 16:56
Veszélybe került az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark: nincs pénz a skanzen felújítására, az egyéb fejlesztésekre, a Feszty-körképnek otthont adó épület pedig évek óta beázik.

Nagy László, az emlékpark ügyvezető igazgatója az InfoRádióban elmondta, hogy az évente 200 ezer látogatót fogadó intézmény egyetlen forint állami vagy önkormányzati támogatást sem kap.

Mint mondta, több mint tíz éve kizárólag a saját bevételekből élnek; az ország 800 múzeuma között egyedüliként semmilyen normatívát nem kapnak.

Az emlékhelyet egy non-profit gazdasági társaság működteti. A Csongrád Megyei Önkormányzat saját büdzséjének "könnyítése" miatt választotta ezt a megoldást.

A működtetési szerződésben azonban az szerepelt, hogy ha a társaság saját bevétele nem elegendő a közhasznú tevékenység elvégzésére, akkor a megyei önkormányzat ezt kiegészíti.

Ez azonban az elmúlt 10 évben nem történt meg, holott az emlékparkban védik a kulturális örökséget, amelyek turisztikailag is fontosak a megyének.

Nagy László hozzátette: eddig több mint 200 millió forintos káruk keletkezett abból, hogy nem kapták meg az ellentételezést, mára az 5 milliárd forintos vagyont képező emlékpark működtetése került veszélybe.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást