Kistelek és Szatymaz is cityzik

Infostart
2006. december 4. 16:21
Kevesebb InterCity-minőségű kocsival és lassabban ér el Szegedre december 10-étől a budapesti vonatjárat, a MÁV szóvivője mégis a szolgáltatás bővüléséről beszél.

Kavalecz Imre az InfoRádióban elmondta: az új menetrend életbe lépésétől az eddigi IC-szerelvények néhány kocsija gyorsvonati vagon lesz.

Ilyen vonatból azonban naponta 14 pár közlekedik majd Szeged és Budapest között, az eddigi öt helyett. Az elsők reggel 5.50-kor indulnak, az utolsók pedig 18.50-kor.

Igaz, a jövőben 2 óra 28 perc alatt juthatunk el Budapestről Szegedre, holott ez eddig csak 2 óra 14 percet vett igénybe.

A vonatok ugyanis már nem csak Kecskeméten és Kiskunfélegyházán állnak meg Szegedig. A menetrendváltozás után InterCity viszi az embereket Budapest-Zuglóba, Ceglédre, Nagykőrösre, Kistelekre és Szatymazra is.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást