Engedély, amely minden rendelettel ütközik?

Infostart
2006. december 4. 15:32
Lökdösődés, veszekedés alakult ki hétfőn a Nagymező utcában a tervezett mélygarázst építők és az azt ellenző lakosok, civil aktivisták között. Várady Tibor, a Védegylet jogásza szerint annak ellenére kezdődött meg az építkezés, hogy ügyészségi vizsgálat indult az építési engedély ügyében.

A civil jogvédő az InfoRádióban azt mondta: az ügyészség soron kívüli eljárást indított azzal kapcsolatban, hogy jogszerűen kapott-e engedélyt a beruházó a főváros VI. kerületébe tervezett létesítmény megépítésére.

Hozzátette: a polgármester is arra kérte a céget, hogy a jogviták lezárultáig ne kezdjen hozzá az építkezéshez.

A Nagymező utcában lévő fák ugyanis védettek, védett fasor kivágására pedig Várady Tibor szerint nem lehet engedélyt adni. A cég mégis megkapta az engedélyt.

A Védegylet munkatársa az InfoRádióban azt mondta: arra szeretne valakitől választ kapni, hogy "miként lehet kiadni egy építési engedélyt úgy, hogy az minden helyi rendelettel ütközik".

Várady Tibor kifogásolta azt is, hogy abban a kerületben, ahol a legalacsonyabb a zöldterület aránya, úgy próbálják a parkolási gondokat orvosolni, hogy újabb fákat vágnak ki.

Hozzátette, ha tárgyalással nem érnek el eredményt, többen a fákhoz láncolják magukat.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást