Bizonytalanná vált Kóka jövője?

Infostart
2006. december 4. 06:24
A korábbinál bizonytalanabbá vált Kóka János gazdasági miniszter indulása az SZDSZ elnöki posztjáért, mert nem túl meggyőző a párton belüli támogatottsága és miniszteri munkáját is többen kritizálták. Fodor Gábor viszont alighanem indul a pártelnöki posztért jövőre.

A Magyar Nemzetben az áll: bizonytalanabbá vált, hogy Kóka János gazdasági miniszter elvállalja-e az SZDSZ pártelnök-jelöltségét. A lap forrásai szerint a gazdasági tárca vezetője felmérte, hogy nem túl meggyőző a támogatottsága a párton belül. Az újság úgy tudja a tárcánál végzett munkájával sem elégedett mindenki a szabad demokraták közül. Bár hivatalosan még senki sem jelentette be indulását a pártelnöki posztért, Fodor Gábor kandidálása biztosnak tűnik. Az elmúlt hetekben felmerült Szent-Iványi István európai parlamenti képviselő neve is, ő azonban a hírek szerint nem szívesen hagyná ott brüsszeli munkáját, ehelyett inkább Fodor Gábort támogatja majd. A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy Horn Gábor sem zárkózott el az elnökjelöltségtől, de a politikus még nem döntött az ügyben.

A Népszabadság azt írja, hogy nem tudják átvenni a kórházak a mentőszolgálatnál fölöslegessé vált kocsikat. A következő hetekben viszont több mint háromszáz mentődolgozó megkapja a felmondását. Úgy tűnik, hiába ajánlotta fel az egészségügyi tárca a kórházaknak a mentőszolgálat mintegy száz járművét, azok átvételének egy sor akadálya van. Ugyan az ötlet, hogy a kiselejtezett járművek ne vesszenek kárba, az intézmények pedig gyorsabban és közvetlenül bekapcsolódhassanak a mentők betegszállítási feladatainak ellátásába, kézenfekvőnek tűnt, de mint kiderült, egy sor olyan feltételnek is eleget kellene tenniük az új szolgáltatóknak, amelyekre nem képesek.

A Napi Gazdaságban olvasható, hogy beindul a kampányidőszak, az evázni vágyóknak két és fél hetük van arra, hogy bejelentkezzenek, de ennyi idejük van az adót elhagyni kívánóknak is. Utóbbiakból keveset várnak a szakértők, mivel az idén már egyszer megnyílt ez a lehetőség, aki akarta, már befejezte az evás működét szeptemberben.

A Világgazdaság számol be arról, hogy tavasszal kellene visszatérni a 2007-es évi bértárgyalásokra, amikor már jobban lehet látni a költségvetés alakulását - tolmácsolta a kormány javaslatát Hiller István oktatási miniszter egy hét végi rendezvényen. A felvetésnek van realitása - véli több munkaadói érdekképviselet is, hiszen az az Országos Érdekegyeztető Tanács pénteki ülésén is nyilvánvalóvá vált: nem közeledik a szakszervezetek, a munkaadók és a kormány álláspontja.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Lapszemle 1. rész
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Lapszemle 2. rész
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Gazdasági lapszemle
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást