Sólyom szeretné tudni, mi az értelme az egészségügyi reformnak

InfoRádió / MTI
2006. december 1. 22:15
Egyeztetést kezdeményez az egészségügyi miniszterrel az ágazati reformokról a köztársasági elnök. Sólyom László a Duna Televízióban úgy fogalmazott: azt szeretné tudni, mi a kormány intézkedéseinek az értelme és a hosszú távú haszna.

Az államfő elmondta: jó lenne látni a következő 2-3 évet, hogy melyek a világos célkitűzések és a határidők.

A köztársasági elnök az interjúban úgy fogalmazott: nem kanyarog együtt a pártokkal, hanem megy a maga útján, még akkor is, ha ezt nagyon sokan nehezen viselik.

"Beemelek a politikába olyan kérdéseket, amelyeket egyébként a pártérdek nem hozna be. Ilyen a környezetvédelem, ilyen a határon túli magyaroknak a civil része" - fűzte hozzá.

Az államfő a határon túli magyarok ügyéről úgy vélte: tudatosítani kell Magyarországon a "szórvány" problémát, mert kevesen tudják, hogy a határon túli magyarságnak egy jelentős része, nagyjából hat-nyolcszázezer ember él így.

A köztársasági elnök hangsúlyozta: olyan hálózattal lehetne megtartani ezeket az embereket, amelynek részei az egyházak, az iskola és az internet is.