Jóváhagyták a módosított konvergenciaprogramot

InfoRádió / MTI
2006. december 1. 14:27
A kormány balatonőszödi ülésén jóváhagyta a módosított konvergenciaprogramot - jelentette be Veres János pénzügyminiszter. A dokumentumot még pénteken el kell juttatni az Európai Uniónak.

A dokumentum szerint az államháztartás hiánya a GDP arányában az idei 10,1 százalékról jövőre 6,8 százalékra, 2008-ban 4,3 százalékra, 2009-ban 3,2 százalékra, míg 2010-ben 2,7 százalékra mérséklődik.

Ezek a számok megegyeznek az szeptember elsején benyújtott előző program által kijelölt pályával.

A pénzügyminiszter közölte: a szeptemberi és a mostani program annyiban különbözik, hogy az akkor vállalt reformdöntések jó része azóta jogi formát öltött a kormány és a parlament döntései nyomán.

Nagyobb kamatkiadások

A most elfogadott programban a szeptemberihez képest a Pénzügyminisztérium 200 milliárd forinttal több kamatkiadással számol a következő négy évre.

A program szerint az elsődleges egyenleg már 2008-ban nullszaldós lesz, a korábban tervezett GDP-arányos 0,2 százalékos hiányhoz képest, míg 2009-ben már 0,9 2010-ben pedig 1,1 százalékos pluszt mutat majd - áll a minisztérium közleményében.

Az államadósság 2007-ben a GDP 70,1 százaléka lesz, 2008-ra 71,3 százalékára nő, majd 2009-re 69,3, a következő évben 67,5 és 2011-ben 65-66 százaléka közé csökken.

A háztartások fogyasztása jövőre 0,8 százalékkal csökken, 2008-ban stagnál, 2009-ben viszont a korábbi 1,5 százalékos előrejelzésnél gyorsabban, 1,8 százalékkal nőhet.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Az InfoRádió tudósítása Balatonõszödrõl
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Az InfoRádió összefoglalója
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást