Az FBI is nyomoz a volt orosz kém halálának ügyében

Infostart
2006. december 1. 06:51
Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) is bekapcsolódik az Alekszandr Litvinyenko volt orosz kém meggyilkolásának körülményeit vizsgáló nyomozásba. Richard Kolko, az FBI szóvivője közölte: a szervezet tömegpusztítófegyver-szakértői tudományos elemzésekben is részt vesznek.

Korábban Oroszország bejelentette: szigorítja a külföldi légi társaságok gépeinek ellenőrzését, miután a British Airways két gépén radioaktív anyagok nyomait fedezték fel Alekszandr Litvinyenko egykori orosz titkosszolgálati tiszt halála után.

Az orosz közlekedési minisztérium közleményéből kiderült, hogy kiemelt figyelmet fordítanak a folyékony és zselés anyagok szállítására, valamint a pilótafülkék és az utastér radiológiai biztonságára.

A British Airways egyik gépét szerdán tartóztatták fel a moszkvai Domogyedovo repülőtéren.

Az orosz hatóságok nem találtak radioaktív nyomokat a gép külsején; most a brit szakértőket várják, hogy ellenőrizzék a pilótafülkét. A vizsgálatban az orosz egészségügyi szolgálat is részt vesz.

Egész Európában szétszóródhatott a sugárzó anyag

Magyarországra nem repültek a British Airways polóniummal szennyeződött utasszállítói - közölte a légitársaság budapesti irodavezetője az InfoRádióval.

Nagy Katalin tudatta: az utasok nevét és adatait az adatvédelmi előírásokra való tekintettel a légitársaság nem adhatja ki, de a járatok számát és útvonalát, közzétették.

Magyarországon kívül azonban számos európai célállomása volt a sugárzó anyaggal szennyezett British Airways gépeknek. Részletek itt!