A színházak is törvényt kapnak

Infostart
2006. december 1. 09:27
Módosulhatnak a színházak finanszírozásának szabályai. A kulturális tárca a szakma bevonásával olyan törvényjavaslaton dolgozik, amely szabályozná a színházi dolgozók jogállását is.

Az ország szinte valamennyi színházigazgatója részt vett azon az egyeztetésen, amelyet a kulturális miniszter kezdeményezett. A felek azt vitatták meg, mit kell tartalmaznia annak a törvénynek, amely a szakma munkáját szabályozná.

Hiller István kulturális miniszter az InfoRádióban elmondta: a jogszabálynak érintenie kell az ifjúság és a színház, valamint a művészeti élet és az üzleti világ kapcsolatát.

A Nemzeti Színház igazgatója elmondta: évtizedek óta nem volt példa ilyen széleskörű szakmai vitára. Jordán Tamás hangsúlyozta: fontos a művészeti területek törvényi szabályozása is, hiszen manapság a szakmai összefogás kevés volna.

Bár a megbeszélésen megfogalmazott pontokból akadnak olyanok, melyek pusztán szakmai jellegűnek tűnnek, mégis elengedhetetlen egy általános, állami szabályozás megalkotása.

A Pécsi Nemzeti Színház igazgatója úgy véli: a mai színházi összevisszaságban csak egy színházi törvény tehet rendet.

Balikó Tamás úgy fogalmazott: a cél egy átfogó szabályozás megalkotása, amely egyezményen alapul, és utána nem lehet alóla kibúvókat találni.

Az igazgatók január végéig küldik el konkrét javaslataikat a tárcának, amelyeket még az évad vége előtt összegeznek a minisztériumban.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Jordán Tamás
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Balikó Tamás
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Hiller István
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást