Nem lesz élőlánc a Parlament körül

InfoRádió / MTI
2006. november 30. 17:03
Jóváhagyta a Fővárosi Bíróság azt a határozatot, amelyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság megtiltotta, hogy élőláncot vonjanak a Parlament köré.

A Fővárosi Bíróság megállapította: az Országgyűlés működésének elengedhetetlen feltétele, hogy az országgyűlési képviselők, valamint az ott dolgozók bejuthassanak az épületbe.

Ha ez nem lehetséges, akkor maradéktalanul nem biztosított a törvényalkotás, az állami költségvetés elfogadása, vagyis a népképviseleti szerv nem tudja ellátni az alapvető funkcióját.

A bíróság indoklásában arra is rámutatott, hogy az Országgyűlés működésének súlyos veszélyeztetését békés célú rendezvény is megvalósíthatja.

A bíróság végzése jogerős, az ellen jogorvoslatnak nincs helye.