Drasztikus leépítés a meteorológiai szolgálatnál

Infostart
2006. november 25. 10:26
Drasztikus leépítés a környezetvédelemben címmel közöl írást a Magyar Nemzet. A lap szerint csaknem minden negyedik dolgozót elküldik január 1-jétől a meteorológiai szolgálattól a környezetvédelmi tárcát érintő nagyarányú leépítések részeként.

A leépítés a minisztériumon túl a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőségeket, valamint a nemzetipark-igazgatóságokat is érinti.

A legtöbb embert az Országos Meteorológiai Szolgálattól küldik el, összesen hatvankettőt a jelenlegi kétszázhetvenből, ami azt jelenti, hogy jóformán minden negyedik dolgozónak megszűnik az állása.

A tárca önmagát sem kíméli, bár itt kevesebb embertől, negyven főtől válnak meg.

A környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőségeknek, valamint a nemzetipark-igazgatóságoknak körülbelül 7-7 százalékos létszámcsökkentéssel kell számolniuk.

A Népszabadság Sólyom László köztársasági elnökkel közöl interjút, amelyből kiderül: az elnök szerint a morális megtisztulás elmaradt, mert Gyurcsány Ferenc nem mondta ki azt a mondatot, hogy "ezt nem lett volna szabad megtenni".

Az államfő leszögezte: nem minden egyes pillanatban áll középen, hanem elveket képviselve szólal meg.

Sólyom László szerint 1989 élesebb határvonal, mint azt jelenleg sokan láttatni kívánják.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást