A volt televíziós műsorvezető azt mondta, hogy a Gyurcsány-csomag kifejezés nem feltétlenül hangzik rosszul.
Nem is olyan rossz, ha egy börtönőr a szegedi Csillagban azt üvölti: Gyurcsány! Csomag! - mondta Rákay Philip.
A program levezetője hozzátette: ez a vicc jól tükrözi a mai magyar közvélekedést.
A résztvevők a kongresszus elején egy perces néma felállással adóztak a nemrégiben elhunyt Puskás Ferenc emlékének, köszöntötték a megjelent Buzánszky Jenőt, az egykori Aranycsapat tagját, előtte pedig a meghívottaknak levetítették a híres angol-magyar mérkőzés góljait.
"Demokrácia megalkuvás nélkül", ez Fidesz új mottója és a győri egyetemi csarnokban rendezett tanácskozás jelszava is.
A tervek szerint megalakítják az Önkormányzati Képviselők Országos Gyűlését.