A főváros a Nyugati pályaudvarra szavaz

Infostart
2006. november 24. 13:51
A kormánynegyed lehetséges helyszínei közül a Nyugati pályaudvart támogatja a fővárosi önkormányzat. A budapesti vezetés szerint a három versenyben maradt ingatlanból az a legalkalmasabb terület.

A fővárosi önkormányzat jövő csütörtökön tárgyalja az új kormánynegyed elhelyezéséről szóló javaslatot. Az előterjesztést Ikvai-Szabó Imre az SZDSZ és Molnár Gyula az MSZP frakcióvezetője jegyzi.

A javaslat a Podmaniczky-programmal összhangban levőnek tartja a kormányzati központ kiválasztását célzó nyilvános eljárás eredményét, amely szerint erre a célra a Déli pályaudvar és környéke, a Nyugati pályaudvar és térsége, valamint a Lágymányosi hídtól délre eső pesti terület lehet a negyed helyszíne.

Bár a korábbi pályázaton nem állítottak fel sorrendet, a főváros az előterjesztésben leszögezi, hogy a Nyugati pályaudvar és környéke a legalkalmasabb helyszín.

Az indítvány emellett felkéri Demszky Gábor főpolgármestert, hogy a kormánynegyed ügyében vegye fel a kapcsolatot a kabinettel.

A kormányzati központról eredeti tervek szerint e heti ülésén döntött volna a kormány, ám az ügyet elnapolták.

Szanyi Tibor a budapesti szocialista országgyűlési képviselők nevében hétfőn azt nyilatkozta az InfoRádiónak, hogy arra kérték a kormányt: más helyszíneket is vizsgáljanak meg, amelyek ideálisabbak lehetnek a pályázaton kiválasztott háromnál.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást