Összecsaptak a rendőri vezetők

InfoRádió / MTI
2006. november 22. 06:32
Az országos rendőrfőkapitány szerint elfogulatlan volt a szeptember 18-án éjszaka a köztévé székházánál végrehajtott rendőri intézkedéssorozatot vizsgáló bizottság. Gergényi Péter korábban levelében elfogultsággal és prekoncepciók felállításával vádolta a testületet.

Bene László a Magyar Televízió kedd esti műsorában reagált a budapesti rendőrfőkapitány írásbeli véleményére, amely szerint a hétfőn nyilvánosságra hozott jelentés nem objektív, mivel Ignácz István Pest megyei rendőrfőkapitány, a vizsgálatot végző bizottság vezetője az ő posztjára pályázik.

Gergényi Péter úgy fogalmazott: a rendőrség soha nem tapasztalt háborús helyzetbe került, amire lehetetlen volt felkészülni.

Az országos rendőrfőkapitány korábban azt közölte: parancsnokként felelősség terheli Gergényi Pétert a szakmai hibákért, menesztése azonban nem merült fel.

Bene László azt mondta: a budapesti rendőrfőkapitány nem követett el bűncselekményt vagy szabálysértést, a szakmai hibák pedig nem voltak olyan súlyúak, hogy szóba kerüljön távozása.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az InfoRádiónak adott exkluzív interjújában azt mondta: csak Bene László országos rendőrfőkapitány hivatalos jelentésének ismeretében lehet dönteni arról, hogy szükség van-e politikai állásfoglallásra az ügyben.

A hétfőn nyilvánosságra hozott dokumentum alapján az elmaradt és szakszerűtlen elöljárói intézkedések, valamint a hiányos felszerelés együttesen járultak hozzá a szeptember 18-ai rendőri akció sikertelenségéhez.