Módosítható-e az alkotmány népszavazással?

Infostart
2006. november 22. 12:11
Mi tekinthető kormányprogramnak? Lehet-e ezekről a kérdésekről népszavazást tartani? És az alkotmány módosítható-e népszavazással? A többi mellett ezeket a kérdéseket elemezte Pap Gábor alkotmányjogász az InfoRádióban, a Fidesz és a KDNP népszavazási kezdeményezése kapcsán.

Az Országos Választási Bizottság 4 kérdést utasított el a Fidesz-KDNP 7 népszavazási kezdeményezése közül. Ebből két kérdésről hosszas vita után döntött a bizottság. A tandíjra vonatkozó kérdést azért nem hitelesítették, mert a kormányprogram része.

Pap Gábor alkotmányjogász szerint azonban csak akkor lehet valamit a kormányprogram részének tekinteni, ha az pontosan, és részletesen benne van az Országgyűlés által elfogadott programban.

Erről valóban nem lehet népszavazást kiírni. Ha azonban csak általánosságokat tartalmaz a kabinet cselekvési terve, akkor a vitatott ügyekkel kapcsolatban egy konkrét kérdést fel lehet tenni a választóknak népszavazás kérdésében.

Vita tárgyát képezheti az is, hogy a hallgatói hozzájárulás kérdése érinti-e a költségvetést, a jelenlegi elképzelések szerint ugyanis az összeg a főiskoláknál, egyetemeknél maradna.

A Miskolci Egyetem tanára szerint problémás lehet a miniszteri felelősség kérdésének elutasítása is, ugyanis az Alkotmánybíróság határozata nem beszél arról, hogy az alkotmányról nem lehet népszavazást tartani. Pusztán azt mondja: nem lehet olyan kérdést népszavazásra bocsátani, mely burkolt alkotmánymódosítást tartalmaz.

Az a kérdés, egyelőre nyitott, hogy népszavazás által lehet-e módosítani az alkotmányt.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást