Gergényi vádol: szerinte a posztjára törnek

Infostart
2006. november 22. 06:28
Kemény szavakkal támadta a budapesti rendőrfőkapitány azt a bizottságot, amely a rendőrségnek az MTV-székház ostrománál végzett tevékenységét vizsgálja. Gergényi Péter szerint a kritikus megállapítások mögött szakmai féltékenység áll.

A közszolgálati televízió birtokába jutott tízoldalas levélben Gergényi Péter kategorikusan visszautasít minden, a bizottság által megfogalmazott vádat. A budapesti rendőrfőkapitány szerint "a jelentésből egyértelműen kiderül, hogy az egy előre felállított hipotézis beigazolását célozza".

Gergényi Péter szerint semmilyen információjuk nem volt arról, hogy mi készül a televíziónál, és "a rendőrség által soha nem tapasztalt háborús helyzetre lehetetlen volt felkészülni".

A vizsgálat kiegyensúlyozottságáról a rendőrkapitány azt írta: "szerény véleményem szerint nem várható el objektív és elfogulatlan véleményalkotás olyan főkapitánytól, aki az elmúlt évek során nem titkoltan a budapesti rendőr-főkapitányság vezetői beosztására pályázik".

Gergényi Péter itt a vizsgálatot végző bizottság vezetőjére, Ignácz István Pest megyei rendőrfőkapitányra utalt.

"Elfeledkezik a bizottság arról a több ezer megvadult tüntetőről, akiknek jelentős erőfölényük miatt valóban sikerült az egységeket megbontani és egymástól elszakítani. Így nyilvánvaló, hogy nem is lehetett köztük az adott helyzetben kommunikáció" - írja Gergényi Péter levelében.