Gyurcsánynak még nincs véleménye a rendőri jelentésről

Infostart
2006. november 21. 12:31
A miniszterelnök szerint a hétfőn nyilvánosságra került ORFK-jelentés csak az egyik módja a konzekvenciák levonásának, amelyet a budapesti főkapitánynak és a BRFK vezetésének kell megtennie.

Gyurcsány Ferenc az InfoRádiónak adott exkluzív nyilatkozatában azt mondta: csak a jelentés értékelését követően lehet politikai álláspontot kialakítani a Magyar Televízió székházának ostromáról.

A miniszterelnök szerint a Magyar Televízió elleni támadás rendőri fellépéséről készült és hétfőn nyilvánosságra hozott jelentés csak az országos rendőrfőkapitány számára készült, ezért a dokumentum alapján Bene Lászlónak kell következtetéseket hoznia.

Gyurcsány Ferenc az InfoRádióban azt mondta: az országos rendőrfőkapitány álláspontjának ismerete után lehet azon gondolkodni, hogy szükséges-e politikai vélemény kialakítása a történtekről.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást