Zöld jelzés a kórház-privatizációs népszavazási kezdeményezésnek

Infostart
2006. november 20. 20:49
Az Országos Választási Bizottság hitelesítette a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt kórház-privatizációval kapcsolatos népszavazási kérdését.

A testület erről 5-4 arányban döntött.

Az OVB a tandíjfizetéssel összefüggő népszavazási kérdést nem hitelesítette. Álláspontja szerint a kérdés a kormányprogram lényeges részét érinti, így az alkotmány értelmében nem bocsátható népszavazásra.

A további öt kérdést kedden tárgyalja az Országos Választási Bizottság.

Az ellenzéki pártok a következő kérdéseket akarták népszavazásra bocsátani:

"Egyetért-e Ön azzal, hogy az államilag támogatott felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatóknak ne kelljen képzési hozzájárulást fizetni?"

"Egyetért-e Ön azzal, hogy az egészségügyi közszolgáltató intézmények, kórházak maradjanak állami, önkormányzati tulajdonban?"

"Egyetért-e Ön azzal, hogy a háziorvosi ellátásért, fogászati ellátásért és járóbeteg-szakellátásért továbbra se kelljen vizitdíjat fizetni?"

"Egyetért-e Ön azzal, hogy a gyógyszereket továbbra is csak gyógyszertárban lehessen árusítani?"

"Egyetért-e Ön azzal, hogy a nyugdíjasok továbbra is a 2006. október 23-án hatályos törvényi rendelkezések szerint vállalhassanak munkát?"

"Egyetért-e Ön azzal, hogy a - 2005. június 15-ei állapot szerint hatályos termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény szerint - családi gazdálkodót első helyen illesse meg elővásárlási jog termőföld vagy tanya vásárlása esetén?"

"Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés - a fegyelmi és kártérítési felelősség mellett - törvényben szabályozza a miniszterelnök és a kormány tagjai speciális, objektív felelőségét is a költségvetés túllépéséért?"