Ahol a gép is sztrájkba lépett

Infostart
2006. november 20. 16:37
Kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak a Központi Adatfeldolgozó és Nyilvántartó Hivatal központi géptermének munkatársai, így tiltakozván az osztályon tervezett létszámcsökkentés ellen. A demonstráció közben azonban - állítólag nem a sztrájk miatt - elromlott az adatszolgáltatási rendszer, a sztrájkolók pedig nem kezdték el kijavítani a hibát.

Mindössze két emberrel látná el a Központi Adatfeldolgozó és Nyilvántartó Hivatal központi géptermének munkáit a jelenlegi 17 fős állomány helyett. A dolgozók szerint ezzel a létszámmal tisztességesen dolgozni nem lehet, ezért hétfőn két órás figyelmeztető sztrájkot tartottak - mondta el az InfoRádióban Bárdos Judit.

A Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezetének elnöke szerint az adatforgalmazási hiba magától keletkezett, nem pedig a figyelmeztető sztrájktól.

A meghibásodáshoz csak annyiban van köze a sztrájknak - tette hozzá Bárdos Judit - hogy a demonstráló dolgozók nem hárították el a hibát. A javításra előbb saját munkavállalót, majd külső cég alkalmazottait rendelte a helyszínre a hivatal.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást