Feketén dolgoztak a gyöngyösi tragédia áldozatai

Infostart
2006. november 16. 17:59
A tizenöt munkásból tizenhárman feketén dolgoztak azon a gyöngyösi építkezésen, amelyen a hét végén négy ember halálát okozta egy leomlott betonfödém - mondta az Észak-Magyarországi Munkabiztonsági Felügyelőség regionális igazgatója. Az ügyben indított vizsgálat egy része várhatóan jövő héten zárul le.

Solymosi János közölte: a vizsgálat jelenlegi állása szerint az építkezésen dolgozó tizenöt munkásból tizenhármat feketén foglalkoztattak.

Az ellenőrök sok időt töltenek azzal, hogy az építkezéseket ellenőrizzék, ugyanakkor ezt az építkezést szeptember közepén kezdték el, a vázszerkezet csak három hete áll - tette hozzá a regionális igazgató.

A vizsgálat megállapításai szerint mulasztottak a munkáltatók, mert nem jelentették be az építkezés megkezdését a felügyelőségnek.

A munkabiztonsági vizsgálat a jövő héten befejeződik, de a statikus szakértői vélemény csak későbbre várható.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást