Gyurcsány: cáfoljuk a tévhiteket

Infostart
2006. november 14. 13:45
A kormányfő szerint az elmúlt 15 év alatt feltorlódott problémái miatt van erős reformkényszer. Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta: a szükséges változtatások közül eddig csak a felsőoktatásban bevezetett bolognai folyamat és a nyugdíjrendszerrel összefüggő részreform valósult meg.

A kormányfő a GKI Gazdaságkutató Zrt. "Reformkényszer és kényszerreform" címu konferenciáján azt mondta: 2007-2008-ra kiépülhet a több biztosítóra épülő egészségügyi ellátás, a teljes önkormányzati és nyugdíjreform pedig 2010 után esedékes.

Gyurcsány Ferenc szerint az elmúlt hónapokban megkezdett reformok megcáfolják azt a tévhitet, amely szerint a változtatások első négy évében nincs megtakarítás.

A miniszterelnök hozzátette, hogy a reformoknak három kritikus pontja van: a döntések nagy száma, a reformok bevezetése, és a visszarendeződés elkerülése.

Szijjártó: a gazdaság tönkretétele zajlik

A Fidesz szóvivője szerint Magyarországon "kétségbeesett kormányzati pénzbehajtás", "a gazdaság tönkretétele" zajlik, hiszen sem a vizitdíj, sem a tandíj, sem az adóemelések nem nevezhetők reformnak.

Szijjártó Péter úgy vélte, ha minden így folytatódik, akkor a következő 3-5 évben éppen azt a kiugrási pontot, perspektívát veszi el a kormány a magyar gazdaságtól, amire építkezve a reformoknak valóban lenne értelme.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást