Mikola: "meghalnak a betegek, ha végigviszik ezt a rettenetet"

InfoRádió / MTI
2006. november 13. 13:22
A Fidesz szerint az állam ki akar vonulni az egészségügyből. A kormányzat úgy akarja működtetni az ágazatot, hogy ne szoruljon költségvetési támogatásra, így értékesíthető lesz az utolsó nagy nemzeti vagyonrész is - vélekedett Mikola István, az Orbán-kormány egészségügyi minisztere. Kökény Mihály, az MSZP szakpolitikusa szerint az ellenzéki párttól egyetlen épkézláb javaslatot nem lehet hallani.

A fideszes politikus szerint úgy tűnik, hogy az állam ki akar vonulni az egészségügyből, a kormány az ágazatot le akarja választani a költségvetési felelősségről, vagyis úgy akarja működtetni, hogy ne szoruljon költségvetési támogatásra. Így értékesíteni lehetne az utolsó nagy nemzeti vagyonrészt - hangsúlyozta Mikola István.

Az Orbán-kormány egészségügyi minisztere szerint a kormány törvénysértő módon az aktív kórházi ágyak 30 százalékának, azaz több mint 16 ezer ágynak a megszüntetését akarja elérni, amivel súlyos csapást mér az egészségügyre.

"Gyakorlatilag meghalnak a betegek, ha végigviszik azt a rettenetet, amit megkezdtek most", vagyis az intézményi struktúraváltást - jelentette ki Mikola István.

Kökény: Mikolát privatizációs rémálmok gyötrik

Kökény Mihály, a Medgyessy-kormány egészségügyi minisztere szerint a Fidesz továbbra is adós azzal, hogy elmondja, mit tenne egy észszerűbb szerkezetű, fenntarthatóbb finanszírozású egészségügy megteremtése érdekében.

A Fidesztől egyetlen épkézláb javaslatot nem lehetett hallani az egészségügy átalakítása érdekében - mondta a szocialista politikus, aki szerint Mikola Istvánt "privatizációs rémálmok gyötrik".