Ön is beülhet a miniszter helyére - képgaléria

Infostart
2006. november 10. 14:27
Az állami kiadások csökkentése érdekében 341 minisztériumi gépjárművet értékesít a kabinet - közölte a kormányszóvivő. Danks Emese azt mondta: először nyílt eljárás keretében 84 autót ad el az állam.

A szóvivő elmondta: a gépjárművek eladásából mintegy 290 millió forintos bevételre számít a kabinet.

Hozzátette: az először értékesítendő 84 autó bevétele mintegy 100-150 millió forintra tehető, amit a kormány teljes egészében az Útravaló Ösztöndíjprogramra fordít.

Danks Emese tájékoztatása szerint a minisztériumok 760 autójából így mintegy 420 gépkocsi marad a tárcáknál.

A szóvivő elmondta azt is, hogy az értékesítendő gépkocsik egy része közép-, illetve alsó-közép kategóriájú, ezek Opel Astrák, VW Golfok, Skoda Octaviák, de vannak közöttük felső-, valamint felső-közép kategóriájú autók is.

Az autók között van egy egy olyan, 1998-as beszerzésű Audi A6-os, melyet Chikán Attila, Matolcsy György és Csillag István gazdasági miniszter használt.

Egy másik, most értékesítendő autó egy 2003-as VW Passat, ezt a személygépkocsit Vass Lajos, a kulturális tárca korábbi politikai államtitkára használta, valamint Bozóki András kultuszminiszter tartalék autója volt.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást