Tömegesen szerelnek le a rendőrök?

Infostart
2006. november 9. 18:28
Elfogadhatatlannak tartja a szolgálati nyugdíj intézményének megszüntetését a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége, amely felhívta a figyelmet a tömeges pályaelhagyás veszélyére. A minisztérium szerint viszont sokan tájékozatlanok.

A Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége elnöke az InfoRádióban elmondta: nemcsak a vezetők, hanem a beosztott rendőrök, valamint a katonák, a vámosok és a tűzoltók is tömegesen elhagyhatják a szervezeteket.

Kónya Péter hangsúlyozta: azok a fiatalok is távozhatnak a testületekből, akik számára céltalanná válik a hivatásos szolgálat, mert a 60-70 ezer forintos nettó fizetés mellett a szolgálati nyugdíj rendszere jelent egy olyan juttatást számunkra, ami miatt vállalták hivatásukat.

A szakszervezeti vezető hozzátette: demonstrációsorozatuk is azért indult el a közelmúltban, mert a kormány radikálisan hozzá akar nyúlni a szolgálati nyugdíjrendszerhez.

A jelenlegi szabályozás szerint 25 év szolgálati idő után nyugdíjba vonulhatnak a rendvédelmi dolgozók, és juttatásuk kiszámításánál a civilekénél kedvezőbb rendszert alkalmaznak.

A minisztérium szerint sokan tájékozatlanok

Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára az InfoRádióban elismerte, hogy sokan elhagyják a pályát, elsősorban azért, mert bizonytalannak érzik a jövőt és nem elég tájékozottak.

"Fontosnak tartjuk, hogy a rendőri vezetők a pályán maradjanak, mert értékes szakmai tapasztalatuk hozzájárul a közbiztonság védelméhez. Alkotmányos érdek a rendőrség stabil működése" - fogalmazott Kondorosi Ferenc.

A konvergenciaprogram és a kormány elképzelései között az is szerepel, hogy akinek a törvény hatályba lépésekor legalább húsz éves szolgálati viszonya van, az a jelenleg érvényes szabályok szerint mehet nyugdíjba. Jelenleg a jogszabály egyeztetése folyik, de lesz idő a felkészülésre - hangsúlyozta az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kónya Péter, az FRDÉSZ elnöke
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Kondorosi Ferenc államtitkár
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást