A munkavállalók nemet mondtak Gyurcsánynak

Infostart
2006. november 9. 18:11
Nem tartják elfogadhatónak a kormány jövő évi bérajánlatát a közszféra munkavállalói érdekképviseletei. Ezt levélben is jelezték Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek és az országgyűlési képviselőknek.

Szabó Endre, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke, Vígh László, Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés elnöke, Kónya Péter, a Liga Szakszervezetek társelnöke, valamint Kónya Gusztávné, az Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége Közszféra Részszövetség elnöke szerint a kormány bérajánlata a 2007-es költségvetési javaslatban megfogalmazott általános keresetcsökkenésnél lényegesen nagyobb, 10 százalék körüli veszteséget okoz a közszolgálatokban dolgozóknak, ezért jogilag és pénzügyileg garantált illetményemelést kérnek.

A levél aláírói azt kérik a kormánytól, hogy a közszolgák keresetének csökkenése ne legyen nagyobb, mint általában a munkavállalóké.

A levélben jelezték, hogy november 14-ig várják a választ, ellenkező esetben minden törvényes eszközzel készek érdekeik érvényesítésére.

Szabó Endre korábban közölte: a kormány 2007-re szóló bérajánlata mindössze 0,2 százalékos emelést jelentene.

Kormány: ez van, vegyék tudomásul

A Szociális és Munkaügyi Minisztérium főosztályvezetője szerint az idénről áthúzódó hatások miatt nem 10, hanem 7-8 százalékos reálkereset-csökkenést jelent jövőre a közalkalmazottak számára a kormány jelenlegi álláspontja, miszerint nem emelkednek a bérek 2007-ben.

Tóth Gábor hozzátette: a keresetek emelésére 2007-ben nincs mód, és azt kérték az érdekképviseletektől, hogy ezt vegyék tudomásul.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Tóth Gábor a kormány álláspontjáról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Szabó Endre a nyílt levélrõl
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást