"Szomorú és sajnálatos, hogy a kormány nem akarja az igazságot nyilvánosságra hozni, tovább folyik a titkolózás. Ez mindenféle manipulációra, sejtetésre, sugalmazásra ad lehetőséget, megpróbálják rossz hírét kelteni az ellenzéki pártoknak, ez mindenképpen helytelen, be kellene fejezni ezt a próbálkozást" - mondta Simicskó István.
A politikus arra szólította fel a kormányt, hogy ne "szemezgessen" az október 31-ei bizottsági ülés zárt részének hanganyagai közül, hanem mindet hozza nyilvánosságra.
Simicskó István szerint ugyanis, ha a kedden még 80 évre titkosított anyagból két felvétel nyilvánosságra hozása csütörtökön már nem jelentett biztonsági kockázatot, akkor a többi 15-16 hanganyag sem veszélyeztetheti Magyarország biztonságát.
Véleménye szerint nemcsak a Tetra-rendszerben rögzített felvételeket kellene nyilvánosságra hozni, hanem a rendőrök mobiltelefonos beszélgetéseit is, mert az MTV-székház ostrománál már kiderült, hogy a rendőrök ezt is használják a kommunikációra.
Kérdésre válaszolva hozzátette, hogy a térfigyelő kamerák felvételeit is nyilvánosságra kellene hozni.
A nemzetbiztonsági bizottság elnöke úgy vélte: a csütörtökön nyilvánosságra hozott hanganyagok nem bizonyítják azt a kormányzati állítást, hogy a Fidesznek köze lett volna a zavargásokhoz.
Véleménye szerint a két rendőr beszélgetését rögzítő felvétel, amelyen egy rendőr arra kérte társát, hogy ne tereljék a tüntetőket az Astoria felé, éppen azt mutatja, hogy a rendőröknek is az volt érzésük, hogy a Deák tér felől az Astoria irányába terelték a Kossuth térről kiszorított tüntetőket.
A politikus egy, a Fidesz dokumentációs központjába eljuttatott amatőr videofelvételt is bemutatott a sajtótájékoztatón, amely az Erzsébet téren készült október 23-án.
Véleménye szerint a felvétel bizonyítja, hogy a rendőrség az Astoria irányába terelte a tüntetőket, rányomta a rendbontókat a Fidesz nagygyűlésére, hiszen rendőrkordont állítottak fel az Andrássy út és a Nyugati tér irányában, így arra nem mehettek az emberek, ugyanakkor a Deák teret körbezárták, a lovasroham pedig a Liberális Ház helyétől az Astoria irányában indult meg.
Mint mondta, a Fidesz nagygyűlése 18 órakor ért véget, a lovasroham pedig 18.02-kor indult meg.
Több százezer ember hogyan tudja két perc alatt elhagyni az Astoriát és környékét? - tette fel a kérdést.
Simicskó István kérdésre válaszolva úgy vélte: a hanganyagok nyilvánosságra hozatala mindenképpen közelebb vinne az igazsághoz, bár az ügyben mindenkinek megvan a maga verziója és a maga igazsága is.
A politikus szerint nyilvánvaló, de érthető is, hogy a rendőrségi vizsgálat "védi a mundér becsületét", azonban véleménye szerint a rendőrség érdeke és presztízsének visszaállítását jelentené, ha kivizsgálnák a túlkapásokat.