Szilvásy: bizonyítékok vannak a zavargások szervezőiről

InfoRádió / MTI
2006. október 31. 10:44
A kancelláriaminiszter szerint egyértelmű bizonyítékok vannak arra, hogy nem a rendőrség "tolta rá" a rendzavarókat az október 23-ai Fidesz-nagygyűlés résztvevőire, hanem ellenkezőleg: a rendbontók tudatosan "húzták rá" az intézkedő rendőröket a rendezvény résztvevőire.

Szilvásy György az Országgyűlés emberi jogi, nemzetbiztonsági és rendészeti bizottságának együttes ülése előtt az MTI-nek azt mondta: be fog számolni a testületnek arról, hogy ismert jobboldali szervezetek, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, a Lelkiismeret '88, a Kurucinfóhoz kötődő körök, illetve a Magyarok Világszövetségének egyes tisztségviselői voltak a zavargások szervezői, köztük olyanok is, akik "pártkapcsolatokkal rendelkeznek".

A miniszter a Kossuth tér kiürítéséről elmondta: bizonyítékok vannak arra, hogy a térkiürítéséért, a korábban kötött megállapodás be nem tartásáért a Kossuth téri tüntetés szervezői a felelősek.