Elfogadta az Országgyűlés a köztársasági elnök által visszaküldött, a mentelmi jogra vonatkozó törvények módosítását. A jogszabályhoz érkezett több javaslat nem kapta meg a szükséges számú szavazatot.
Nem kapott kétharmados támogatást az a javaslat, amelynek értelmében például bűncselekmény vagy szabálysértés elkövetésekor a képviselőknek kötelezően meg kell fújniuk az alkoholszondát, és az a rendelkezés sem változott, hogy képviselő ellen csak akkor lehet szabálysértési vagy büntetőeljárást kezdeményezni, ha mentelmi jogát az Országgyűlés már felfüggesztette.
Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint a Fidesz képviselői azért nem támogatták ezeket a módosításokat, mert ragaszkodnak kiváltságaikhoz.