Ön emlékszik Wieslaw Kuznickira?

InfoRádió / MTI
2006. október 28. 14:31
A lengyelek és a magyarok nemcsak saját szabadságukért harcoltak 1956-ban, hanem az egész világ szabadságáért - mondta Bocskay T. József, az Igazolt Magyar Szabadságharcos Világszövetség elnöke a Wieslaw Kuznicki lengyel diák tiszteletére állított emléktábla felavatásán szombaton, Budapesten.

A lengyel és a magyar nép úgy fonódott össze a történelem során, mint "a virág a koszorúban"  - mondta a világszövetség elnöke.

Hangsúlyozta, hogy a magyarok kötelessége emléktáblát állítani Budapesten azoknak a bátor lengyeleknek, akik meghaltak 1956-ban.

Kiss Imre, a szervezet tagja emlékeztetett az 50 évvel ezelőtti poznani eseményekre, amikor a dolgozók és fiatalok a város utcáira vonulva tiltakoztak a normarendezések és az alacsony munkabérek ellen.

A fiatal lengyel diák, Wieslaw Kuznicki, kezében a lengyel zászlóval elsőként esett el az ottani államvédelmi hatóság sortüzétől - fűzte hozzá.

Beszédében méltatta a lengyel-magyar barátságot, kitérve a fasizmus és a kommunizmus elleni közös harcra.

1956. június 28-án a poznani Sztálin Művek munkásai "kenyeret, szabadságot" követelve általános sztrájkot tartottak a normarendezések, illetve az alacsony munkabérek ellen tiltakozva, és tömegesen a város utcáira vonultak. Csatlakoztak hozzájuk más üzemek munkásai is.

A tüntetők ellen kivezényelték a hadsereg alakulatait és páncélosait. Fegyveres harcok robbantak ki, amelyekben 74-en életüket vesztették, több százan megsebesültek, 700 embert pedig letartóztattak.

A poznani események az 1956-os magyar forradalomnak és szabadságharcnak mintegy az előképét jelentették.