Sokkoló történet október 23-áról

Infostart
2006. október 27. 14:19
Egy volt újságíró azt állítja, hogy gyerekeket is veszélyeztettek a rendőrök hétfőn a Deák térnél, amikor feloszlatták az ott összegyűlt tömeget. A neve elhallgatását kérő nő a rendőrségnél és az ügyészségnél is panaszt tett.

Az InfoRádióban elmondta: férjével együtt a Fidesz politikai nagygyűlésén vettek részt az Astoriánál, majd mikor annak vége lett elindultak a Deák tér felé, hogy metróra szálljanak. Nem sokkal később azonban már a Deák tér felől feléjük rohanó tömeggel találták szembe magukat, akiket kardlapozó lovas rendőrök követtek.

A rendőrök könnygázt is bevetettek, miközben ők ekkor még egyáltalán nem hallottak semmilyen rendőri felszólítást. Behúzódtak egy kapualjba, amikor megláttak egy édesanyát egy 13 év körüli kislánnyal, akiket szintén a védett helyre hívtak.

Ekkor már hallották a rendőrök felszólítását arról, hogy az emberek hagyják el a helyszínt. Az édesanya ezután otthagyta őket a gyermekkel, hogy megkeresse férjét és fiát.

Később a gyermeket már testükkel védték, a rendőrök ugyanis ekkor már gumilövedékeket lőttek ki az emberekre. Megjelent köztük egy férfi, akit a hasán ért egy gumilövedék, a gyermek fejével egy magasságban.

Mint mondta, minden gyermek, aki családjával együtt ott keresett védelmet, ekkor már nagyon félt. Részben ettől, részben a könnygáztól mindannyian sírtak.

Ekkor érkezett a kapualjba három rendőr, akik távozásra szólították fel őket. Arcukat nem látták, sőt azonosítójukat sem a ruhájukon - vagy a könnygáztól, vagy mert nem tűzték ki magukra azt.

Õk nem távoztak, mivel féltek a kislánnyal elindulni abba az irányba, amelyről a rendőrök lőtték a tömeget. A három rendőr viszont mellvédjével abba az irányba lökdöste őket, így kénytelenek voltak mégis távozni. A gyermeket testükkel védték.

A nő az eset legfurcsább pontjának azt tartja, hogy miközben a rendőrök már könnygázt és gumilövedéket használtak, ők egyáltalán nem hallottak semmilyen felszólítást vagy figyelmeztetést. Szerinte ez, valamint a gyermekek veszélyeztetése jogszerűtlen volt.

Mint mondta, emiatt már felkereste a rendőrség panaszirodáját, valamint az ügyészséget is.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást