"Megbocsátani és semmit sem felejteni"

Infostart
2006. október 27. 06:10
Óriási idealizmus volt a rendszerváltásban - nyilatkozta az InfoRádiónak a Teleki Intézet főigazgatója. Granasztói György szerint a felelősségre vonások erkölcsi értelemben sem történtek meg 16 évvel ezelőtt. Az egyetemi tanár a most október 23-ai eseményeket is a rendszerváltás tisztázatlanságára és a nemzeti konszenzus hiányára vezeti vissza.

A Teleki Intézet főigazgatója úgy véli: minden utólagos és ellentétes véleménnyel szemben nem lett volna szükség forradalomként zajló rendszerváltásra.

Granasztói György utalva Antall József elhíresült mondására ("Tetszettek volna forradalmat csinálni") kijelentette: a néhai miniszterelnök azt akkor mondta, amikor valaki durván kifakadt a tisztogatás mellett.

"Antall József, aki meggyőződéses demokrata volt, erre felelt a maga sajátos iróniájával" - mondta a rendszerváltás utáni első magyar kormány párizsi nagykövete.

Az ország nem veszíthette el értelmiségét

"Amit lehet, megbocsátani és semmit sem felejteni" - Granasztói György szerint ez lehetett volna a rendszerváltás igazi axiómája. A Teleki Intézet főigazgatója szerint 1989-ben a rengeteget szenvedett magyar nép nem engedhette meg magának, hogy forradalmi terror legyen, azután, hogy 1956-ban egyszer már elvesztette a teljes elitjét.

Granasztói György szerint a probléma súlyos, aminek megoldása más, hasonló helyzetben lévő országokban is nehézkesen zajlik, ott is, ahol forradalom volt 1989-ben. "Az egésznek a kulcsa az erkölcsi probléma és elégtétel" - hangoztatta a történész.

Granasztói György szerint a "nem felejtésnek" ugyanúgy bele kell illeszkedni a folyamatba, mint a megbocsátásnak. "Ez azt is jelenti, hogy a rendszerváltás előtti korszak minden szörnyű tanulságát és emberi vétkét meg kell vizsgálni" - vélekedett.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást