Fidesz: menesszék az elítélt miskolci alpolgármestert!

InfoRádió / MTI
2006. október 27. 16:20
Miskolc egyik alpolgármestere, Orosz Lajos menesztését szorgalmazza a Fidesz. A párt miskolci önkormányzati képviselőcsoportja közölte: a szocialista politikust a bíróság szándékos bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen elítélte.

Miskolc közvéleménye az önkormányzat alakuló ülésén szembesült azzal az "eddig titokban tartott megdöbbentő körülménnyel", hogy Orosz Lajos alpolgármestert a Miskolc Városi Bíróság jogerősen elítélte - tartalmazza a Fidesz nyilatkozata.

A dokumentum szerint az elmarasztaló ítélet ellenére Káli Sándor polgármester támogatta Orosz Lajos alpolgármesterré választását, és az azóta eltelt időszakban sem tett semmit a jogsértő tisztségviselő elmozdítására.

Az ellenzéki párt felszólította Káli Sándort, hogy kezdeményezze alpolgármestere leváltását, és arra alkalmas személyt jelöljön a pozíció betöltésére.

Káli Sándor úgy reagált: miután az ügy a miskolci önkormányzat októberi alakuló ülésén vetődött fel, álláspontját majd a november 9-i következő közgyűlésen fejti ki.

A távirati iroda nem tudta elérni Orosz Sándort. Az MSZP-s politikus vállalkozása az MTI információi szerint 2002-ben nem fizetett társadalom- és egészségbiztosítási járulékot.