A név nélkül említett férfi hét megszületése, hét felboncolása és egy nőgyógyászati vizsgálata összesen 2 millió forintjába került az OEP-nek, azaz az adófizetőknek.
Hét év alatt nyolc év kórházban
Õ azonban nem az egyetlen, akinek adataival visszaéltek az orvosok és a kórházak. Molnár Lajos tárcavezető példaként elmondta, hogy a minisztérium vizsgálata során találtak egy olyan beteget is, aki 1999 és 2006 között csaknem 3000 napot, azaz több mint 8 teljes évet volt kórházban.
Szerencsétlen ember összesen 86 gyógyintézményben járt, ahol 429-szer kapott ápolást. Orvosai a neve alatt 200 CT-vizsgálatot és 700 óra gyógytornát számoltak el.
Egymilliárdot bukott az OEP
A tárcavezető tájékoztatása szerint az idei év első félévében 73 ezer beteg után 8,3 milliárd forint támogatást fizetett ki az OEP. A gyógyszerfelírási és szakmai szabályok betartásával ez az összeg legalább 1 milliárd forinttal kevesebb lett volna - vélekedett Molnár Lajos.
Az Egészségügyi Minisztérium vizsgálatából kiderült az is, hogy 17 ezer orvos 35 ezer beteg részére rendelt aránytalanul nagy - a szokásos dózis többszörösének megfelelő - mennyiségben drága gyógyszert, összesen 5 milliárd forint értékben.
Megállapítást nyert az is, hogy míg a gyógyászati segédeszközök támogatása évről évre nő, addig az ellátotti kör nem bővült - tette hozzá Molnár Lajos.
Átfogó vizsgálat a pazarlások miatt
A miniszter szerint ezért fontos a gyógyszergazdaságossági törvény megalkotása, az egészségbiztosítási felügyelet létrehozása, az orvosok jelentési kötelezettsége és az ellenőrző szoftverek használata.
A pazarlások miatt a tárca egyébként átfogó vizsgálatot indít, és egy külön csoportot hoz létre az OEP-en belül, hogy ellenőrizze a kiemelkedően sok támogatást igénylő orvosok tevékenységét - jelentette be a szaktárca vezetője.