Semjén Szűrös Mátyás elismerését hiányolta

InfoRádió / MTI
2006. október 24. 15:08
A KDNP elnök-frakcióvezetője úgy fogalmazott a parlamentben, hogy hétfőn provokáció történt, amikor nem azzal az ötven emberrel foglalkozott a rendőrség, aki a Kossuth téren volt, hanem rátámadt azokra a százakra, akik elhagyták a teret.

A demokráciának, a jogállamnak, a parlamentarizmusnak nem ellentéte a demonstráció és a tüntetés, hanem éppen ebből következő szabadság - tette hozzá - Semjén Zsolt a miniszterelnök napirend előtti felszólalása után.

Felelőssé tesszük a provokációért és a brutalitásért elsősorban Gyurcsány Ferencet, valamint a rendőrségért felelős minisztert, a rendőrség és a titkosszolgálatoknak vezetőit - jelentette ki.

A politikus hozzátette: minden ütésért, földön fekvő emberek megtaposásáért és rúgásáért felelniük fognak előbb-utóbb.

Mint mondta, a Fidesz és a KDNP jogvédő segítségnyújtást biztosít az áldozatoknak, mindemellett az Európai Parlamentben vizsgálóbizottságot kezdeményeznek, valamint nemzetközi szervezetekhez fordulnak.

Semjén Zsolt kiemelte: Gyurcsány Ferenc hétfőn, a Parlament felsőházi termében történő megemlékezésén szólt Göncz Árpád volt köztársasági elnökről, de elfelejtett szólni Szűrös Mátyásról, aki mégiscsak kikiáltotta a köztársaságot.

Az MSZP és az SZDSZ soraiból nevetés kísérte a KDNP-s képviselő mondatát.