Ombudsman: a rendőrök demonstrálni akarták erejüket

Infostart
2006. október 24. 12:28
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese szerint a rendőrség csak addig jár el törvényesen, amíg valóban tömeget oszlat, és nem egy-egy embert támad meg.

Takács Albert az InfoRádióban azt mondta: úgy látja, a rendőrség azért lőtte folyamatosan a tömeget a hétfő esti zavargások idején, mert demonstrálni akarta az erejét.

Hangsúlyozta: az esetleges aránytalan fellépéseket egyenként kell kivizsgálni.

Az ombudsman emlékeztetett arra: abban a pillanatban, amikor az utcai megmozdulás erőszakossá válik, akkor az is a jogellenes demonstráció részese lesz, aki egy korábbi, bejelentett demonstráción jogszerűen tartózkodott.

A Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet elnöke úgy vélte: egy demokratikus országban nem fogadható el, hogy a rendőrség a neki ellenálló erő megtörésén túl súlyosan bántalmazza az állampolgárokat.

Dénes Balázs az InfoRádióban azt mondta: kell, hogy legyen személyi felelőse az ilyen eseteknek.

Szerinte a rendőrségnek el kellett volna különítenie a Fidesz rendezvényén jelen lévő békés tömegtől azokat, akik a belvárosban randalíroztak.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Takács Albert, az állampolgári jogok országgyulési biztosának általános helyettese
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Dénes Balázs, a Társaság a Szabadságjogokért elnöke
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást