Kétszáz millió forintos kár a zavargások miatt

InfoRádió / MTI
2006. október 24. 03:57
A Fővárosi Védelmi Bizottság szerint a zavargások miatt bekövetkezett károk nagyságrendje közel 200 millió forintra tehető. A testület ülésén elhangzott, hogy kedd reggel még fennakadások lehetnek a tömegközlekedésben, ezért aki teheti, a szokottnál hamarabb induljon munkába.

A Fővárosi Védelmi Bizottság szerint közel 200 millió forintos kár keletkezett a zavargások miatt Budapesten.

A testület ülésén elhangzott, hogy hajnalban még fennakadások lehetnek a fővárosi közlekedésben, ezért a főpolgármester arra kéri a budapestieket, hogy aki teheti korábban induljon el a munkahelyére, valamint arra, hogy amennyiben lehetséges a metrót, a villamosokat, illetve a HÉV-t használják.

A Főpolgármesteri Hivatal Sajtóirodája szerint egy Combino villamos is megsérült hétfő éjszaka.

A védelmi bizottság közleménye szerint a Fővárosi Önkormányzat és a fővárosi intézmények mindent megtesznek azért, hogy a lehető leghamarabb normalizálódjon a helyzet a városban.

A közterület-fenntartók amint a BRFK engedélyezi, megkezdik az érintett utcák kitakarítását. A Fővárosi Polgári Védelem is készenlétben áll, mintegy ezer rendőrnek biztosítanak takarót, sátrat és ellátást.

A fővárosi kórházakba eddig közel száz sérültet szállítottak be, 15 súlyosabb sérültet ápolnak.