Leállították a forgalmat a tüntetők több helyen Budapesten

InfoRádió / MTI
2006. október 23. 11:10
Pár percre leállították a Kossuth térről kiszorított tüntetők a forgalmat a Roosevelt téren. Mintegy száz tüntető a Szent István körúton állította le a közlekedést.

Az InfoRádió helyszínen tartózkodó tudósítójának jelentése szerint a Nádor utcától a tüntetők egy része a Roosevelt térre vonult, ahol pár percre leállították a forgalmat.

Innen azonban rövid idő után a Bazilika elé vonultak, ahol csatlakoztak a demonstrálók egy másik csoportjához.

Az MTI helyszíni tudósítója arról számolt be, hogy mintegy száz tüntető a Szent István körúton is leállította a forgalmat.

A főként fiatalokból álló csoport a Markó utcából vonult a Szent István körútra. Az Árpád-sávos és nemzetiszínű zászlók alatt vonulók a miniszterelnököt gyalázó jelszavakat kiabáltak.

Az egyik menetelő fiatal azt mondta az MTI tudósítójának: nem tudják, pontosan hová vonulnak, a céljuk sokkal inkább az, hogy minél többen lássák őket.

A rendőrök az Oktogon irányába terelik a Nyugati teret elhagyó tüntetőket. Ezzel egyidőben értek a Nyugati pályaudvarhoz, a körút másik oldalán, a Bécs-Budapest maraton résztvevői.