Akár fél év is eltelhet az Orbán Viktor javasolta népszavazásig

Infostart
2006. október 23. 21:55
Az alkotmányjogász szerint a költségvetési törvényben meghatározott kérdésekről nem lehet népszavazást kezdeményezni. A Fidesz elnöke által jelzett témákról azonban más jogszabályok is rendelkeznek.

Lövétei István az InfoRádióban azt mondta: több kontrollon kell átmennie a kérdéseknek, tehát vélhetően nyár előtt nem kerülhetne sor az ügydöntő referendumra.

A költségvetést minden állami kifizetés érinti. Ha ez lenne a kritérium, akkor szinte semmilyen kérdésben nem lehetne népszavazást kiírni. A nyugdíjak számítását azonban a társadalombiztosítási törvény, az oktatási törvényt pedig az oktatási törvény szabályozza - mondta Lövétei István.

A népszavazásra bocsátandó kérdést előbb az Országos Választási Bizottság ellenőrzi, majd több fórum is vizsgálhatja. Ha megfelel a vonatkozó előírásoknak, akkor 250 ezer aláírást kell összegyűjteni a népszavazás kiírásához. Mindez több hónapot, akár fél évet is igénybe vehet.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást