Polgári engedetlenségre készülnek a gimnáziumok

Infostart
2006. október 16. 13:50
Polgári engedetlenségi mozgalom elindítását fontolgatja a Gimnáziumok Országos Szövetsége, mert állításuk szerint az oktatási kormányzat nem tárgyal velük érdemben a közoktatási törvény módosításáról. A szövetség elnöke az InfoRádiónak elmondta: a minisztérium még a nyílt levelükre sem válaszolt.

Szebedy Tas pedagógusellenesnek tartja a törvény kampányát, amely megsérti a tanárokat, és ellenállást vált ki a belőlük.

Szeretnénk az Oktatási Minisztérium döntéshozóival egyeztetni, de eddig egyáltalán nem reagáltak a felvetéseikre. Az nem egyeztetés, hogy meghallgatják a kifogásokat, de ez nem befolyásolja az álláspontjukat - hangsúlyozta a Gimnáziumok Országos Szövetségének elnöke.

Szebedy Tas közölte: ha nem jutnak el az érdemi egyeztetésig, és nem tudják elérni a törvény módosítását, akkor nem valósítják meg azt a törvényt, amely ilyen sok vitát és nehézséget okoz.

A szövetségnek több száz iskola a tagja, a nyílt levelükhöz ezeken kívül is sok intézmény csatlakozott.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást